Lakossági fórum

2024.05.17. 10:00

Vízilabda-szakosztályt is létrehozhatnának

Lasztovicza Máté, a Fidesz polgármesterjelöltje legutóbbi lakossági fórumán arról beszélt, hogy neki és az önkormányzati képviselőjelölteknek komoly céljaik vannak a város fejlesztése érdekében.

Tóth B. Zsuzsa

– Célul tűztem ki, hogy az egyik legfontosabb tervet, a tanuszoda kivitelezését megoldjuk. Hiszen ez egy 2017-ben indult projekt volt az egész országban és azóta húzódik a beruházás. Szinte csak Tapolca az egyetlen hely, ahol nem valósult meg a tanuszoda-beruházás, amelynek a törvény értelmében minden járási székhelyen el kell készülnie.

Lasztovicza Máté szerint úszó- és vízilabda szakosztálya is lehetne a városnak a tanuszoda megépülésével
Lasztovicza Máté szerint úszó- és vízilabda szakosztálya is lehetne a városnak a tanuszoda megépülésével 
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Az önkormányzatnak is lépnie kell ebben az ügyben, reméljük, hogy a jövőbeli önkormányzat tud is lépni, hogy végre megvalósulhasson a projekt. Ez minden szempontból fontos a városnak, sőt nemcsak Tapolcának, hanem a környéken élőknek is. Hiszen az óvodások és iskolások most Ajkára és Sümegre járnak úszni, ha éppen ott van hely erre. Tapolca nagy vonzáskörzettel bíró település, a bennünket körülölelő sok kis faluból is idejönnének a gyerekek úszni, elsajátítani a vízi sportokat. Ebben Törőcsik Attila képviselőjelölttel már egyeztettünk, partner lenne ebben, hiszen ő vízilabdaedzőként tevékenykedett hosszú ideig. Létrehozhatnánk Tapolcán az úszó- és vízilabda-szakosztályt. Amellett a felnőtteknek és az idősek számára ugyancsak jó kikapcsolódási lehetőség lenne, igény szerint különféle foglalkozások során őrizhetnék meg egészségüket az uszodában – mondta a polgármesterjelölt.  

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában